Első napunkon viszonylag korán visszaértünk Cabo da Roca-ról és Cascais-ból a szállásra, ami nem is volt baj, mert a második napunk elég hosszúra sikerült. A második napot már Lisszabonban töltöttük. Délelőtt elindultunk a Parque Eduardo VII (VII. Eduárd Park) felé. Nagyon szép és nyugodt hely, nem érdemes kihagyni. A park felső végéből pedig gyönyörű kilátás nyílik a Tejora.
Ezután lesétáltunk a park alsó végén lévő lévő Praça Marquês de Pombal-hoz (Pombal márki tér), amelyben a körforgalom közepén Pombal márki szobra áll, aki a 18. században megújította Lisszabont.
A következő célunk a Rossio volt, ide akár el is metrózhattunk volna, de inkább sétáltunk, ugyanis az út az Avenida da Liberdade-én (Szabadság sugárút) vezetett és sok helyen javasolták, hogy ezt is nézzük meg. És valóban kár lett volna kihagyni! A négysávos út mindkét oldalán széles, árnyékos járda van nagyon szép mozaikborítással, rengeteg fával, virággal, szökőkutakkal. Nagyon kellemes volt itt sétálni és nézelődni.
A sugárúton végigsétálva eljutottunk a Restauradores-ig, amelynek közepén egy obeliszk áll a spanyol-portugál restaurációs háború portugál győzelmének emlékére. A tér egyik oldalsó kis utcájából indul az Elevador da Glória, amely tulajdonképpen egy sikló.
Ezután továbbsétáltunk a Rossio-hoz, ez Lisszabon egyik legfontosabb tere. Két szökőkút és egy szobor található a téren. Az egész tér itt is nagyon szép mozaikborítású. A tér egyik oldalán áll a Nemzeti Színház.
Ezután elsétáltunk a Karmelita templom (Igreja do Carmo) romjaihoz. A kolostor az 1755-ös földrengésben rongálódott meg, de csontváz-szerű romjai még így is impozáns látványt nyújtanak. A belépő felnőtteknek 4 euró, de elfogadták a diákigazolványunkat és így csak 3 euró volt (egyébként nagyon sok nevezetességnél, templomnál elfogadták a diákigazolványt és adtak rá kedvezményt még akkor is, ha nem írták ki, hogy van külön diákjegy).
Ezután visszasétáltunk a Praça da Figueira-ra. Ezt a teret csak egyetlen házsor választja el a Rossio-tól. Itt már láttunk egy Lisszabon egyik nevezetességének számító régi típusú villamost is. Egyébként ezen a téren található Lisszabon legrégebbi cukrászdája. Az útikönyvünk javasolta, hogy mindenképpen kóstoljuk meg a hely egy specialitását a bolo-Rei-t, ami olyasmi, mint egy gyümölcskenyér, csak kandírozott gyümölcsök vannak benne. Gondoltuk kipróbáljuk, végülis miért ne. 20 euró volt kg-ja, úgyhogy reméltük, hogy nagyon finom lesz, de egyikünknek sem ízlett túlzottan…
Innen aztán elgyalogoltunk a Rossio metrómegállóig, vettünk napijegyet (6,15 euró, tehát már ha 5 jegyre van szükségünk megéri) és elmetróztunk a Kereskedők teréig (Praça do Comércio). A Tejo partján található tér gyönyörű. Középen található Portugália egyik királyának, I. Józsefnek a szobra. A térről a partra is le lehet sétálni, ahonnan nagyon jó a kilátás az Április 25. hídra. A téren egy diadalív is található, 2,5 euróért fel is lehet menni, ahonnan szép kilátás nyílik a folyóra és a városra.
Ezután egy átszállással elmetróztunk a Martim Moniz nevű megállóig, ugyanis innen indul a híres 28-as villamos. Nagyon hosszú sor állt a megállóban, annyira hogy nem is fért el az összes turista a járdaszigeten. De amíg átértünk a tér egyik oldaláról a megállóba 2 villamos is jött, így gondoltuk, hogy nem kell majd sokat várni. Viszont miután beálltunk a megállóba 40 percig nem jött egy sem. Majd sorban öt, de nagyon igazságosan nem állt be egyszerre mind a megállóba, hanem csak szépen sorban. Aztán az első elment anélkül, hogy egyetlen utast is felvett volna. Ekkor a turistatömeg érezhetően kezdett ideges lenni. Aztán szerencsére a többi villamosra elkezdhettünk felszállni. Mi kivártuk, hogy úgy férjünk fel, hogy legyen ülőhelyünk is. Javaslom, hogy ezt várjuk meg, mert visszafele végig álltunk és úgy nem volt valami jó, nehéz talpon maradni a kanyargós utakon. Az út pedig nagyon szép és izgalmas, ha Lisszabonban járunk a hosszú sor ellenére sem szabad kihagyni! Tényleg majdnem az összes nevezetesség mellett elmegy, hegyen megy fel-le (én még villamost nem láttam, ami ilyen nagy emelkedőket tesz meg), néhol pedig olyan közel megy a házakhoz, hogy a falakat el lehet érni a kezeddel. És persze folyamatosan mindenki téged fotóz, miközben mész végig a városon…
A végállomásig utaztunk, aztán visszafelé leszálltunk az Estrela Bazilikánál. Éppen misére készülődtek már, így csak néhány percig nézelődtünk. A kupolába már sajnos nem tudtunk felmenni, mert már bezártak. A bazilika előtt található parkban is szétnéztünk.
Ezt követően ismét felszálltunk a 28-as villamosra és most a Rua da Graça nevű megállónál akartunk leszállni. Annyi volt a baj, hogy nem írták ki és nem mondták be a megállókat (érdekes módon egyébként ezt a modern villamosokon, buszokon sem teszik meg), úgyhogy GPS-en néztük, hogy épp hol járunk és reménykedtünk hogy jó helyen szállunk le. Szerencsére sikerrel jártunk, így a megállóból elsétáltunk Lisszabon legmagasabban fekvő kilátóhelyére (Miradouro Senhora do Monte) és onnan néztük meg a naplementét. Méltó befejezése volt ennek a hosszú, de élményekkel teli napnak!
