Lányom és barátja beszámolója következik: 

Május 7-én még a szokottnál is jóval korábban keltünk (már-már annál is korábban, mint amikor aludni szoktunk menni), hiszen semmiképpen sem szerettünk volna lemaradni a reggel 6:00-kor induló gépről (Wizz Air), ami szűk két és fél óra alatt Londonba repített minket, ahol egy nap alatt igyekeztünk a lehető legtöbb dolgot megnézni. Helyi idő szerint 8 óra előtt pár perccel már az útlevél ellenőrzésnél álltunk sorba. Jó tanács: ha van, vigyünk magunkkal útlevelet, azzal egy sokkal rövidebb és gyorsabban haladó sorban be lehet jutni az országba, ami egy egynapos kirándulásnál nagyon jól tud jönni! Itt rögtön rá is csodálkoztam arra, amit már évekkel ezelőtt sem értettem: miért van teljesen külön a (jég)hideg és a forró vizes csap?

Amint kiléptünk a reptér épületéből, rájöttünk, hogy a kézipoggyászunk felét (tartalék meleg pulcsi és esőkabát) akár otthon is hagyhattuk volna, az idő még a budapestinél is naposabb és melegebb volt, ami május elején különösen szívderítő volt. Közvetlenül a reptér előtt van egy nagy autóbuszmegálló, innen mentünk London belvárosába a félóránként induló Green Line 757-es buszok egyikével. A városba többféleképpen is be lehet jutni, a Green Line-on kívül van egy National Express nevű járat is, valamint az Easybus társaság, melyre nagyon olcsó jegyeket is ki lehet fogni (előre foglalható neten), azonban több helyen is azt olvastuk róla, hogy megbízhatatlan. Ezen felül a kicsit gyorsabb vonattal is bejuthatunk, ez azonban drágább és nem is visz be egészen a centrumig. A jegyünk a Green Line-ra 12 font/fő volt oda-vissza (a teljes árú jegy 17 font, de elfogadják az itthoni, új típusú diákigazolványt, amin angol és magyar nyelvű is diákigazolvány felirat is szerepel, bár ezt a honlapon nem írják). A jegy egész nap érvényes egy oda és egy vissza útra bármelyik járatra és ugyanannyiba kerül itthon foglalva és a buszon vásárolva is. Tudva, hogy milyen nehezen kelünk fel reggel, nem vettük meg előre, ha elalszunk, akkor legalább ennek az árát nem fizetjük ki feleslegesen.

Menetrend szerint, kb. 70 perc alatt a Victoria Coach Station-nél voltunk, innen 20 perc sétával a Buckingham palotához értünk. Az őrségváltás ugyan csak 11:30-kor kezdődik, de már jóval előtte nagy tömeg gyűlt össze a palota előtti téren, mi néhány fénykép készítése után tovább is sétáltunk a nagyon hangulatos (és szaladgáló mókusokkal teli) St. James parkon keresztül a Westminster Apátságig. Rövid sorban állást követően bejutottunk az apátság épületébe. A jegy diákoknak 17 font (felnőtteknek 20 font), amit (szerintünk) megéri kifizetni, a gótikus apátság belülről is lenyűgöző. A belépéskor kaptunk egy tárlatvezetőt (audio guide) és egy térképet (ezek a belépőhöz jártak, nem kellett külön fizetni érte), ezen magyar (!) nyelven hallgathattuk és nézhetünk, hogy épp hol járunk és mit látunk. Az apátságban található Darwin, Newton (itt játszódik Dan Brown Da Vinci kód c. könyvéből készült film egy jelenete is), Joule és Dalton és még számos híres természettudós sírja. Emellett még itt nyugszik többek között sok híres költő, író is. Sajnos fényképezni nem lehet bent. Az apátságtól pár percnyire van a Big Ben és a Parlament, a Westminster hídról pedig a Temze túlpartján lévő London Eye is látható, illetve a Big Benről és a Parlamentről is tudtunk képeket készíteni.

A Westminster megállónál metróra szálltunk (itt nagy meglepetésünkre egy „Saul fia” posztert is láttunk). Jegyet csak automatában lehet vásárolni, ide érdemes aprópénzt vinni magunkkal, mert csak egy automata fogadott (volna) el papírpénzt is. A jegy a BKV vonaljegyekhez képest jóval drágább (5 font/út/fő), hosszabb tartózkodás esetén Oyster-kártyával ennél barátibb összegért is utazhatunk, ez azonban egy oda-vissza út esetén még nem éri meg. A Manison House megállónál szálltunk le, itt megpróbáltuk rögtön megvenni a jegyünket visszafelé, mivel alig álltak az automatáknál. Egy nagyon kedves alkalmazott oda is jött, hogy segítsen megvenni a jegyet. Kérdezte, hogy hol van az a jegyünk, amivel odafelé utaztunk. Mondtuk neki, hogy azt elnyelte a gép. Rögtön oda is rohant és szétszedte a jegykezelőt (gondolom, sok jegyet elnyelhet), majd rájött, hogy a jegy csak egy útra szól, így nem is kellett volna visszakapnunk. Végül visszairányú jegyünk nem lett, ugyanis kiderült, hogy azt mindig a kiindulási állomáson lehet csak megvenni. A megállóhoz közel található a St. Paul’s Cathedral, innen a Harry Potter 6. részének elején is látható gyalogoshídon, a Millenium Bridge-n átsétáltunk a Temze másik oldalára. Itt kívülről megnéztük a Shakespeare’s Globe-ot, ami az 1600-as években feltárt színház korhű rekonstrukciója. Sétánk a Southwalk Bridge-n át az 1666-os londoni tűzvész emlékművéhez, rövid angol nevén a Monumenthez vezetett. A 62 méter magas, toronyszerű emlékmű tetején lévő teraszra 311 lépcsőn lehet feljutni, némi belépőért cserébe, amiért a leérkezés után egy oklevelet adnak arról, hogy megmásztuk a tornyot. Az útikönyvek szerint ez az egyik legolcsóbb kilátási lehetőség a városra.

 Nem volt túl sok időnk, így az oklevél beszerzése helyett a Tower felé vettük az irányt, majd lesétáltunk a folyópartra és a Tower Bridge-nél fejeztük be a sétánkat. Egy rövid pihenő után a Tower Hill-től a Victoriáig metróztunk (ezúttal egész egyszerűen sikerült jegyhez jutnunk). A megállóhoz közel van egy ajándékbolt, ahová bementünk, majd a 17:00-s Green Line busszal elindultunk a reptér felé. A busz elment a Hyde-park mellett, így pár pillanatra még azt is láthattuk. A tiszta idő hazáig kitartott, így az élményekkel teli út végén egy rövid ideig Budapestet is láthattuk felülről.