Nem, nem akarok gasztrobloggernek állni (bár nagyon szeretek főzni), de amikor kisvárosunkban medvehagyma túrát szerveztek, rögtön jelentkeztem. Az utazás számomra nem csak a repülést jelenti (főleg nyugat felé), hanem egy jó túrázást is a hegyekben. A Béli hegység annyira talán nem ismerős (én se hallottam róla ezelőtt), de talán éppen emiatt nagy élmény az ottani túra. Nincsenek turisták tömegei, nincsen szemét, csend, nyugalom van. Ja és persze eső egész nap (bár azt gondolom, hogy ez nem mindig van így). Bizony kifogtuk: egész nap áztunk az esőben.
Menyházára (Moneasa) mentünk kisbusszal és innen - túravezetőnk irányításával, a kék vonal, majd a sárga kereszt jelzést követve küzdöttünk le kb. 450 méteres szintkülönbséget! (Megjegyzem ezen a szakaszon nagyon jól látható volt a jelzés, ezen kívül útbaigazító táblákat is bőven találtunk. Bárcsak a magyarországi túraútvonalak is így néznének ki!)
Mindezt folyamatos esőben! Aztán olyan helyre értünk, ahol a medvehagyma nagy mennyiségben borította a talajt, így nekiálltunk szedni, (persze azért csak módjával, hogy maradjon is) Romániában - a legutóbbi információnk szerint ilyen mennyiségben - ez nem tilos. Szerencsére a gyöngyvirág még nem hajt, ami azért jó, mert a két növény összetéveszthető és bizony a gyöngyvirág levele mérgező. Egyébként, ha a letépett levelet megszagoljuk, akkor elég egyértelmű a dolog: a medvehagymának a fokhagymához hasonló szaga (illata?) van.
Útközben persze már néhány növény virágzását is megfigyelhettük, valamint zsombolyokat is láthattunk.
A település régen fürdőjéről volt híres, a meleg víz még mindig megvan (egy elhanyagolt kis tóba vezetik), a fürdő épülete pedig romokban hever, sajnos.
Ezután még barlanglátogatás volt betervezve, de ekkora már mindenki úgy elázott (az eső miatt, nehogy valaki félreértse!), hogy inkább hazaindultunk. Másnap aztán medvehagyma krémleves és medvehagymás pogácsa készült, egész jól sikerült, nem úgy, mint a róla készült kép, de már írtam, hogy sem gasztroblogger sem gasztrofotós nem vagyok.