Utazások Európában

Utazások Európában

Bergamo

2016. november 24. - PTom70

Dortmund, Katowice és Wrocław után Bergamoba érkeztem. Rögtön a terminál előtti buszmegállóból indul az 1-es busz, ami bevisz a központba. Érdemes 24 órás jegyet venni 5 euróért, mert ez minden tömegközlekedési eszközre jó, a siklóra (Funicolare) is. A megállóban, automatából kapható, ami sajnos csak készpénzt fogad el.

A szállással (Ostello Bergamo) nem volt szerencsém: a bookingon foglaltam, átjutottam a város másik végébe és itt egy 6 ágyas szobába akartak betenni úgy, hogy már öten laktak ott! Természetesen külön szobát foglaltam és már ki is fizettem előre 27 eurót, így tiltakoztam. Sorry, de nem tud mást csinálni. Nem hagytam magam, így telefonált a managernek (ő mondta), aki felajánlotta, hogy lakjam ott ingyen! Na de nekem akkor sincs kedvem 5 idegennel együtt lakni! Szóval én csak azt hajtogattam: "private room", végül szerzett nekem egy szobát (Green Bed Bergamo) a városközpontban! Ennek az árát (35 euro) a kezembe nyomta, azzal tudtam ott fizetni. Összességében pozitívan jöttem ki a dologból, mert jobb helyen, jobb szállást kaptam. Kár, hogy a 17 órai érkezés után este 8-kor tudtam bejutni a szállásomra, ja és végig esett az eső.

Így aztán másnap kerestem egy csomagmegőrzőt (a buszpályaudvar mellett van, ahol megáll az 1-es busz) és elindultam a siklóhoz, ami felvisz az Óvárosba (Citta Alta). Nehéz szavakkal leírni a látványt és még a képek sem adják vissza ennek a középkori stílusú városrésznek a szépségét.

dscn4127.JPG

dscn4125.JPG

Rövid sétával eljutunk a Piazza Vecchiához és a Piazza Duomohoz, ez a két tér összenőtt. Itt található a Basilica Di Santa Maria Maggiore, aminél szebb templomot talán még életemben nem láttam. 

dscn4145.JPG

dscn4147.JPG

 A tér egyik sarkában található a Torre Civica (Campanone), ami egy 52 méter magas torony (lift is van), ahonnan nagyon szép lett volna a látvány, ha nem lett volna eső és köd... Azért a közeli épületek jól látszódtak.

dscn4186.JPG

dscn4176.JPG

Ekkora véget ért a Dómban (ami szintén ezen a téren található) a mise, így körbe tudtam járni belülről is.

dscn4209.JPG

Ezután elgyalogoltam az Óváros másik végébe, a Porta S. Alessandrohoz, ahonnan szintén indul egy sikló a San Vigilio nevű várhoz. Innen is fantasztikus lenne a kilátás, de itt már akkora köd volt, hogy szinte semmi nem látszódott.

dscn4224.JPG

Az Óváros tele van pékségekkel, cukrászdákkal, én megkóstoltam a csokis canellonit, nagyon finom, érdemes kipróbálni. Vissza elég a Porta S. Alessandroig menni siklóval, mert az 1-es busz itt is megáll. Ha a reptérre megyünk, akkor az 1-es mellett ott kell lenni a repülő rajzának is, az visz ki oda.

Azt gondolom, hogy a rossz idő ellenére is megérte megnézni az Óvárost, csak ajánlani tudom mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://europaiutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr2111985876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.11.25. 14:57:40

Teljes egyetértésem, új kedvencünk lett Bergamo! Fél év alatt már kétszer jártunk ebben a gyönyörű városban.
Ha kiegészíthetem kicsit a posztot:
lepcsankparty.blog.hu/2016/06/27/bergamoi_kostolo

PTom70 2016.11.25. 15:13:03

@Mitzi von Küche: Köszönöm a kiegészítést. Legalább megnéztem milyen a város, ha nincs köd!
süti beállítások módosítása