Utazások Európában

Utazások Európában

Lisszabon és környéke - 1. nap

Cascais és Cabo da Roca

2017. augusztus 24. - PDora

Augusztus közepén 5 napot töltöttünk Lisszabonban és környékén. Lisszabonba a TAP járatával utaztunk, amikor vettük a jegyeket, akkor épp ez volt az olcsóbb, nem a Wizzair jegyei.

Lisszabonba vasárnap este érkeztünk. A reptérről a város metróval (piros vonal) könnyen megközelíthető. A jegyeket Viva Viagem elnevezésű kártyára kell rátölteni, ennek ára 0,5 euró. A jegyek ára egységesen 1,45 euró és jó minden Carris által üzemeltetett járatra (buszokra, villamosokra, liftekre, siklókra) és a metróra. Persze a busz-, lift-, sikló- és villamosjegyeket a járművön is meg lehet venni, de úgy jóval drágább. Az elővárosi vonatokra érvényes jegyeket is erre a kártyára kell feltölteni. A kártyára többféle napijegyet is lehet feltölteni, olyat is ami csak a Carris járataira és a metróra érvényes, de olyat is ami az elővárosi vonatokra is érvényes vagy a kompokra. Fontos azonban (és mi ezt sajnos nem tudtuk), hogy a kártyára új típusú jegyet csak akkor lehet feltölteni, ha az előzőeket már elhasználtuk (pl. amíg van rajta metrójegy nem tudunk feltölteni jegyeket az elővárosi vonatokra vagy pl. napijegyet).

A mi szállásunk a São Sebastião és a Parque megálló között volt, ami a reptérről is közvetlenül megközelíthető valamint minden nevezetesség és a vasútállomás is könnyen elérhető volt.

Vasárnap már nem mentünk sehová, másnap pedig Cascaisba és a Cabo da Roca-hoz mentünk. Cascaisba a Cais do Sodré vasútállomásról juthatunk el, amely a zöld metró vonalán található. Itt beálltunk a sorba az automatákhoz jegyet venni Cascaisba, de mivel előző nap annyi metrójegyet töltöttünk a Viva Viagem kártyánkra, amennyit az egész itt tartózkodásunk alatt akartunk felhasználni, ezért persze nem engedett rá vonatjegyet tölteni és az automatából kifogyott a papír, így új kártyát sem tudott nyomtatni… Úgyhogy beálltunk a jóval hosszabb sorba a jegypénztárakhoz (jegy Cascaisba 2,2 euró/út). Viszont nagyon megérte a várakozás, a vonat végig a parton megy és gyönyörű a kilátás! Cascaisban aztán a vasútállomás közelében található buszállomásra mentünk és a Scotturb 403-as busszal elmentünk a Cabo da Roca-hoz (jegy 4,5 euró/út), ami az európai szárazföld legnyugatibb pontja. Bár sajnos nem volt tiszta az idő, de így is lenyűgöző volt!

dscf3346.JPG

dscf3390.JPG

Nagyon érdekes az a „növényszőnyeg” is ami itt található és kibírják az itteni szeles időjárást.

dscf3391.JPG

Egyébként végig nagyon fújt a szél és bár mindketten pulcsiban voltunk, azért egy széldzseki még nem ártott volna. Sok turista cascais-i strandolással kötötte össze a Cabo da Roca meglátogatását és ennek megfelelően nagyon lenge öltözékben jöttek, ők a törölközőikkel próbálták melegíteni magukat.

Miután szétnéztünk, visszamentünk a buszmegállóba és a szél miatt örültünk, hogy a menetrend szerint már csak 10 perc, amíg jön a busz, de sajnos az vagy csak 30 perc múlva jött.

Cascaisban aztán szintén a Scotturb BusCas nevű járatával elmentünk a Boca da Inferno-ig (1 euró út). Itt már sütött a nap és nagyon meleg volt.

dscf3426.JPG

dscf3404.JPG

Utána a parton tovább sétáltunk egy világítótoronyhoz, amit közelebbről is szerettünk volna megnézni. Tudtuk, hogy tartozik hozzá egy múzeum is, de mi csak a világítótornyot akartuk megnézni, viszont kiderült, hogy a világítótorony a múzeum területén van, hétfő lévén azonban a múzeum zárva volt, így csak messziről nézhettük meg.

dscf3436.JPG

Ezt követően tovább sétáltunk a parton.

dscf3437.JPG

dscf3440.JPG

Ezután egy homokos partszakaszon fürödtünk is az Atlanti-óceánban is, de a víz elég hideg volt, így nem maradtunk sokáig. Számomra kicsit csalódás volt, hogy mennyire szemetes a part, a homok tele volt cigicsikkekkel és sokan behozták a kutyájukat a határozott tiltás ellenére. Persze az is lehet, hogy csak nem keresgéltünk elég ideig és lett volna tisztább partrész.

Ezután még terveztük, hogy szétnézünk kicsit Estorilban (szomszéd Cascais-sal), de már nagyon fáradtak voltunk, így inkább visszamentünk Lisszabonba. Estoril fő nevezetessége, a kaszinó egyébként a vonatról is látható volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://europaiutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr3312776792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baraka 2017.08.26. 00:23:38

Cascaisban mi találtunk egy, a fő sétálóutca mellett lévő, mégis elzárt strandot, ami tiszta volt. A citadellát kifejezetten érdemes meglátogatni, gyönyörűen felújított és van pár galéria is benne. Remélem eljútottatok az Oceánarióba is, az egy hatalmas élmény. Lisszabon és környéke amúgy is csodálatos!

PDora 2017.08.28. 20:12:18

@baraka: Ó hát akkor tényleg csak nem voltunk elég kitartóak... Igen, kívülről is szép volt, láttuk is kiírva a "Galleries" feliratot, de nem annyira vagyunk oda az ilyesmiért ezért is nem mentünk be. Sajnos az Oceanárióra már nem jutott időnk, annyi mindent lehet Lisszabonban megnézni. De ha egyszer még eljutunk, akkor mindenképpen megnézzük, köszönjük a tanácsot :)
süti beállítások módosítása