Egy kis pékségben reggeliztem és ez teljes 1 KM-be került... Az Avaz torony meglátogatásával folytattam a túrát, ami a vasútállomáshoz közel található, tehát, ha egy buszra, villamosra az van írva: Zeljeznicka stanica, akkor az pont jó, hiszen a megállókban semmi nincs kiírva, ahogy erről az előző részben írtam. A 176 méter magas épületbe csak besétáltam és az előtérben egy fickó megmutatta a liftet, amivel a 35. emeletig kell menni. Innen egy kis gyaloglás felfelé és a fizetőhelyre érünk, ahol be kell dobni 2,5 KM-et (legyen nálunk apró!) és kijutunk a kilátórészbe. Még ez előtt egy kávézó van, ami sajnos még nem volt nyitva. Szép a kilátás mindenfelé, nekem legalábbis tetszett bár olvastam sok rosszat róla, de érdemes felmenni.

Innen egy kis gyaloglással, a Halida Katajzán jutunk el a Historijski muzejhez, ami kívülről borzasztóan néz ki, de érdemes bemenni (5 KM), mert a boszniai háborút mutatja be. Döbbenetes volt belegondolni abba, hogy ilyesmi a XX. század végén megtörténhetett.

Ismét a Bascarsija felé vettem az irányt, hogy megnézzem Gazi Husrev mecsetjét és a múzeumot, ezek közvetlenül egymás mellett találhatók. A mecsetbe természetesen csak cipő nélkül lehet bemenni!

Néhány száz méter gyaloglás után eljuthatunk egy katolikus katedrálishoz, mely előtt II. János Pál szobra áll, a belépés ingyenes.

Az Óvárost járva találtam egy információs irodát, ahol adtak egy ingyen térképet, melynek hátulján különböző kis túrákra lehetett befizetni. Kiválasztottam egyet, mert abban csupa olyan volt, ami érdekelt, de nehezen lehetett megközelíteni. Így aztán kifizettem az 50 KM-et (ami soknak tűnt, de nagyon megérte) és délután kettőkor a helyi idegenvezetővel (aki egyben a kocsit is vezette és angolul beszélt) egy tajvani és egy német hölgy társaságában elindultunk először a repülőtér irányába, hogy megnézzük az Alagút Múzeumot. Ez egy kis magánház, ahol a blokád alatt építettek egy 800 méter hosszú alagutat a reptér futópályája alatt, hogy a körülzárt városba vigyenek be, amire ott szükség van. Az alagútnak csak egy darabja járható, de a felszínen sok érdekességet lehet megnézni.

Ezután a Trebevic hegyre vitt minket, ahonnan szerinte a legszebb a kilátás a városra. Valószínűleg igaza volt. Itt rendezték a '84-es téli olimpia bobversenyeit, végig lehet járni az egykor szebb napokat látott bobpályát. 

Majd Európa második legnagyobb zsidó temetőjét mutatta meg nekünk.

Már csak az Ottomán Erőd megtekintése volt hátra, innen is gyönyörű a kilátás és éppen ekkor szólította imára a müezzin a muszlimokat.

Olyan jó hangulat alakult ki, hogy a végén még egy presszóba is beültünk, ahonnan szintén csodálatos panoráma tárult elénk, de ezt már megszoktuk... Ezután még egy cukrászdában megkóstoltam kétféle helyi édességet és indultam vissza a szállásra, hiszen másnap korán reggel indultam Mostarba. De erről majd a következő bejegyzésben olvashattok.