Reggel 8-kor már indultunk is Beauvais-ba bár a repülő csak 13:45-kor szállt fel. A kocsit tele tankkal kellett leadni és ez igen nagy problémát okozott, mert Franciaországban a benzinkutak sincsenek vasárnap nyitva. Ezt elmagyaráztam valahogy a kölcsönzőben, aki tudott egy benzinkutat a reptértől 5 km-re, amit meg is találtunk, így tele tankkal adhattuk le a kocsit. A kölcsönzős ki se jött megnézni csak annyit kérdezett, hogy volt-e probléma. Persze ekkor még zárolva volt egy összeg a hitelkártyán, de aztán nem vontak le semmi plusz összeget, kb. 10 nap múlva feloldották a zárolást.

A repülő kis késéssel indult (itt sem nézte meg senki a csomagok méretét), de időben megérkezett és a feladott poggyászt is átvehettük. Irány haza, IC-vel, ami természetesen késett vagy 20 percet, így már biztosan érezhettük, hogy hazaértünk...

Giverny nevű kisvárosba mentünk, ami arról nevezetes, hogy Monet élt itt a családjával (8 gyereke volt) és megtekinthető a háza és a kertje. Természetesen rengeteg turista és egy rövid sorban állás...

Mivel ez közel volt a szálláshoz (40 km), így délután Évreux-t jártuk be. Kb. 50000 lakosú megyeszékhely egy nagy katedrálissal és szép épületekkel.

Mivel a város elég dimbes-dombos fel lehet menni egy magaslatra, ahonnan nagyon szép a kilátás a városra.

Korai indulással irány a Mont-Saint-Michel, hiszen 250 km-t kellett autózni. Ez az apátság Normandia egyik jelképe (Normandia és Bretagne határán), így nem lehetett kihagyni, még akor sem, ha nagyon messze volt. Szerencsére Caentől az autópálya ingyenes, de még így is több mint 3 óra az út. De már a kocsiból láttuk azt, amit eddig csak képeken, hiszen a tengerből kiemelkedő apátság messziről látszik.

A parkolótól még 3 km-t kell menni, amit megtehettünk volna busszal (ingyenes) vagy lovas kocsival (fizetős) vagy gyalog. Úgy döntöttünk (na jó a feleségem úgy döntött...), hogy gyalog megyünk, de nem bántuk meg,mert az útról is sok képet készíthettünk. Régen csak apálykor lehetett bemenni, de ma már híd van, ami dagály idején is járható, kivéve, ha extrém magas a dagály. Amikor ott jártunk éppen apály volt, sokan járkáltak is a fövenyen.

Ahogy beértünk a szigetre, természetesen hatalmas tömeg volt, szűk utcák és persze mindenhol árulták a szuvenírt. Persze enni és inni is lehetett a szokásos magas árakon.

Az apátság persze a legtetején van és csak innen fizetős, természetesen sorban állás, de nem túl hosszú. Belül nagyon szép, nekem különösen a kerengő tetszett.

Néhány képet készítettem még a tengerről is, de a dagályt már nem vártuk meg. Visszafelé már a parkolóig buszoztunk, így is este értünk vissza a szállásra.

Reggel egy kicsit tovább aludtunk így aztán fél 12 volt mire Versailles-ba értünk. Hatalmas sor kanyargott, kb. 1 órát kellett sorban állni, de megérte. (Közben persze fizettünk 15 percenként 1 eurót a parkolásért…)

A nagy palotát jártuk be először. Rengeteg a látogató, de így is nagy élmény látni azokat a festményeket, bútorokat. Egy idő után már az ember meg is csömörlik...A tükörteremben (ahol az egyesített Németország létrejött 1871-ben) hatalmas volt a tömeg. 

Azután kimentünk a kertbe, ami hatalmas nagy, tele sövényekkel, fákkal, bokrokkal, szobrokkal. Lehet benn buszozni is, illetve lehet bérelni biciklit vagy elektromos autót (ezeknek az árát meg sem mertük nézni), de mi inkább gyalog mentünk. Nagyon szép és gondozott a kert bár azt nem értettük, hogy mit keres a közepén egy rozsdás tölcsérszerű valami, gondolom modern műalkotás...

Elsétáltunk a Nagy és a Kis Trianon palotába is. Előbbiben van egy tábla, ami jelzi, hogy itt írták alá Magyarországgal a „békeszerződést”. Bár nekünk, magyaroknak, rossz emlék, de ennek ellenére nagyon szép ez a két kastély is.

Közben azért ettünk, ittunk is, természetesen aranyáron, de muszáj volt. Mást nem is terveztünk erre a napra, így sem jártuk be az egész parkot.

Korán keltünk, mert a 6:20-as IC-vel mentünk Párizsba és ki kellett gyalogolni az állomásra. A peronrész elég lepukkantnak tűnt, de fenn betűket fedeztünk fel, amit nem tudtunk mire vélni. Az IC érkezésekor kiírták, hogy hányas számú kocsi melyik betűhöz fog érkezni. Nagyon jó ötlet, mert így nem kell rohangálni. Szokatlan volt, hogy itt a vonat pontosan indult és pontosan érkezett... Menet közben többször is 160 km/h-s tempót mértem a tablettel. 7:20 körül értünk a Saint-Lazare pályaudvarra, ahol Mobilis napijegyet vettünk, amivel a metrón korlátozás nélkül utazhattunk, az egyéb tömegközlekedési eszközöket pedig az 1. és 2. zónában használhattuk.

Párizsban 14 metróvonal van, ami elképesztően bonyolultnak tűnik, de nagyon jó a tájékoztatás, mindig megtaláltuk, hogy merre kell menni. Először a Trocadérónál szálltunk ki és innen már látszott az Eiffel-torony, ami az első úti célunk volt. Fél 9 körül alig volt még sor, ahová beálltunk, de valaki szólt, hogy egy másik pénztár is kinyit, ahol nem áll senki ezért gyorsan odamentünk. Negyed óra múlva kiderült, hogy ez a pénztár nem nyit ki, így vissza kellett állni az előző sorba, ami ekkorra már háromszorosára nőtt... Elég rémisztő volt, hogy mennyit kell majd várni, de nagyon gyorsan haladt, miután 9-kor kinyitottak a pénztárak. Belenéztek a táskába – nagyon figyelnek a biztonságra. Lifttel fel a 2. emeletig, majd egy másik lifttel fel a tetejéig. Fantasztikus volt a látvány.

Ezután egy kis gyaloglás után megtaláltuk az Invalidusok Dómját (Napóleon sírja), de mivel csak egy múzeumi belépővel kombinálva lehetett bemenni, így kihagytuk. Metróra szálltunk és sétáltunk egy kicsit a Champs-Élysées-n, ami egy kicsit csalódás volt, hiszen kinn voltak a tribünök július 14-re, így porban kellett menni.

Megnéztük a Concorde teret, ami szintén tele volt tribünnel.

Benéztünk a Tuilériák kertjébe, ami szintén csalódás volt, mert murvában és porban kellett gázolni... Akkor irány a Notre Dame, ahol hatalmas sor állt, annak ellenére, hogy nincs belépő, de itt is jött az átvizsgálás. Nem okozott csalódást a templom, csak közhelyeket tudnék róla írni, ne hagyjátok ki.

Vettünk az utcán két hatalmas bagettes szendvicset (szinte ingyen :) ) és egy padra leülve megettük. Ezután szerettük volna megnézni a Panthéont, de felújítás miatt zárva volt. Elmetróztunk a Diadalívhez, ahová természetesen belépő van. Kerestük Győr nevét, hiszen Napóleon győztes csatáinak helyszínei vannak rávésve, Raab néven megtaláltuk. Fel lehet menni a tetejére, innen nagyon szép a kilátás. Lenézve a térre örültem, hogy nem kocsival jöttünk...

Ezután elmentünk a Louvre-hoz, de már előre eldöntöttük, hogy nem megyünk be, mert csak egy napot szántunk Párizsra. Az a piramis – szerintem – egyáltalán nem illik oda a piros boutique pedig egyenesen ronda.

Elmetróztunk még ahhoz a bizonyos hídhoz is, aminek a part menti része tele van lakattal.

Elmentünk még a Bastille térre, ahol egy palacsintázóban ettünk salátát és palacsintát. Majd ki az állomásra és indulás vissza Évreux-be, ahová este 10 után értünk vissza. Ezen a napon sem pihentünk, de hát nem is azért jöttünk...

Másnap viszonylag korán indultunk, hogy a normandiai partraszállás néhány helyszínét megnézzük. Először úgy terveztük, hogy megnézzük a caeni múzeumot, de mivel annyi látnivaló van még ezen kívül, hogy ezt kihagytuk.

Először az Orne folyó torkolatához közel lévő Pegazus hidat és a közelében lévő múzeumot néztük meg. Mivel a partraszállás keleti vége (Sword) az Orne-ig tartott, így ennek a hídnak az elfoglalása kulcsfontosságú volt. Ez a csata benne volt a Leghosszabb nap című filmben is. Nagyon érdekes a múzeum kívül is belül is, kinn – több harci jármű között – van egy vitorlázó repülőgép is (Horsa), amiről az ejtőernyősök ugrottak. A híd ma is működik, mellette néhány szobor, emlékmű található.

Innen elmentünk a torkolatig, Ouistreham városáig, ahol a tengerparton (nagy területű strand, teljesen üresen, mivel rossz idő volt) van emlékmű.

Arromanches felé vettük az irányt, de szerencsénkre a GPS olyan úton vezetett, ahol egy kanadai katonai temető volt, így azt is megnéztük. Hihetetlen, hogy milyen szépen gondozzák a hősök emlékét, nagyon rendezett és szép a temető.

Arromanches-ban közvetlenül a tengerparton található a Partraszállás Múzeum. Itt még egy magyar nyelvű tájékoztatót is adtak, aminek nagyon örültünk. Arromanches már a Gold Beach nevű partraszállási övezethez tartozott, itt egy kikötőt is felépítettek a szövetségesek, aminek néhány darabja még mindig ott van a tengerben. A múzeumban pedig ennek van egy makettje és még sok más, a partraszálláshoz kapcsolódó emlék.

Longue-Sur-Mer közelében német katonai bunkerekben Krupp ágyúkat láthatunk. Sajnos belül szinte semmi nincs, de így is elég látványos. Innen (is) lőtték a szövetségeseket a partraszálláskor.

Saint-Laurent-sur-Mer melletti amerikai katonai temető volt a második nap végállomása. Döbbenetes élmény lemenni a tengerpartra és látni, hogy az Omaha Beach-en miért volt a legnagyobb az emberveszteség: nagyon magasra kell a parttól felkapaszkodni. Természetesen a temető nagyon szépen gondozott, akkor éppen díszlövések közben vonták le az amerikai zászlót. A temetőben főleg kereszt alakú emlékművek vannak, de felfedezhetünk néhány Dávid-csillag alakút is.

Nagyon fárasztó nap volt, de megérte, mert nagyon szép élményeket gyűjtöttünk.

Folyt. köv.

Tervezés

Már régóta szerettünk volna eljutni Franciaországba és mivel az utóbbi időben nagy partraszállás rajongó lettem, ezért Normandia mellett döntöttünk, de úgy, hogy Párizs se legyen túl messze. Így választottuk Évreux-t. A booking.com-on foglaltam szállást a Hotel Premier Classe-ban, ami a neve ellenére nem luxusszálló. Kisméretű szobák, minimális méretű „fürdőszobával”. De ez hat éjszakára kettőnknek (mivel háromágyas volt hárman is mehettünk volna ugyanennyiért) 192 EUR volt. Ráadásul 5 euróért reggelit is adtak, ami svédasztalos volt, igaz, hogy semmi felvágott vagy sajt, „csak” lekvár, méz, vaj, tea, joghurt, kávé, bagett, croissant, dzsúz.

Először kocsival terveztük, de aztán rájöttem, hogy nincs kedvem 1800 km-t vezetni, ami azért két nap, tehát még valahol aludni is kellene Németországban. Így aztán a fapados repülés és autóbérlés mellett döntöttünk, ezeket már januárban elintéztem. Párizsba viszont nem akartunk kocsival menni, így aztán áprilisban meg is vettem a jegyeket az SNCF honlapján. InterCityvel, oda-vissza kettőnknek ez 40 euróba került. Az Eiffel-toronyba is lehet jegyet venni a neten, de erről sajnos lekéstem.

Így aztán július 5-én Vecsésre utaztunk ahol egy kis panzióban szálltunk meg, ami közel van a reptérhez és ki is visznek oda, kocsival.

A következő 6 nap során ezt az utat jártuk be: 

1. nap

Már fél ötkor kinn voltunk a reptéren – nem vagyok egy elkésős típus –, de még a csomagfeladást sem lehetett elintézni annyira korán mentünk, így aztán mi voltunk az elsők. Miután átestünk a biztonsági ellenőrzésen még vagy 50 percünk volt a kapunyitásig, ráadásul elsőbbségi beszállást is vettünk, így másodiknak szálltunk be a Ryanair  gépébe. Itt derült ki, hogy minden aggodalmam fölöslegesnek bizonyult, mert senki nem ellenőrizte, hogy mekkora a kézipoggyászunk...  

Miután 9 körül landoltunk és felvettük a feladott poggyászt – nem tűnt el, újabb fölösleges aggódás – megkerestük az autókölcsönzőt, ami közvetlenül ennek a viszonylag kicsi reptérnek a szomszédságában van. Kérték a jogsit meg a hitelkártyát, az útlevelet nem, ami nagy szerencse volt, mert miután hazaértünk, akkor vettem észre, hogy az érvénytelent vittem magammal... Kezünkbe nyomták a slusszkulcsot, azt se mutatták meg, hogy mi hol van. Na ekkor jött egy kis szerencsétlenkedés, mert a bérléskor azt írták, hogy háromajtós Twingo. A csomagok nem fértek be a csomagtartóba, így a hátsó ülést kellett igénybe venni. Na de hogy kell az első ülést előre hajtani úgy, hogy be tudjam tenni hátra a csomagot? Sehogy sem sikerült, de arra járt a kölcsönző egyik alkalmazottja és elmutogattam neki, hogy mit akarok. Ő meg mutogatta, hogy hol kell a háttámlát előre tekerni. Na, mindegy. Valahogy betuszkoltuk a kisebb csomagot és elmentünk egy Carrefourba (francia áruházlánc) vásárolni. Ekkor vettem észre, hogy ez a kocsi ötajtós... Jót röhögtünk magunkon és reménykedtünk, hogy nem vette fel egy kamera a szerencsétlenkedésünket.

Rouen felé vettük az irányt. Megnéztük – sajnos csak kívülről, mert hétfő volt – a St. Ouen katedrálist, Napóleon lovas szobrát, majd a híres roueni katedrálist – sajnos csak kívülről, mert hétfő volt –, amit Monet annyiszor lefestett. Kívülről is csodálatos volt mindkettő. Elmentünk a régi piactérre, ahol Jeanne d’Arc-ot megégették 1431. május 30-án.  

Étretat következett, az a tengerparti kisváros, ahol sok francia művész (Maupassant, Hugo, stb.) alkotott és az elefánt alakú sziklájáról híres. Hihetetlen látvány, nem szabad kihagyni.

Este már siettünk a szállásra, mert csak 21 óráig van recepció. Persze ez is fölösleges aggodalom volt, mert van automatikus becsekkolás is...

Folyt. köv.