Utazások Európában

Utazások Európában

Nyolc kihagyhatatlan látnivaló Milánóban

2017. november 04. - PTom70

Milánóba akár egynapos kirándulásra is elmehetünk: a Wizzair Malpensa, míg a Ryanair Bergamo repülőterére érkezik. Innen persze még be kell jutni a városba. Malpensáról busszal (pl. Terravision oda-vissza 14€/fő) vagy vonattal (Malpensa Expressel 20€/fő) kb. 1 óra alatt lehet beérni. Mi két napot voltunk ott, így vettünk helyi közlekedésre 48 órás jegyet, ami 8,25€/fő.

1. Dóm (Duomo)

Olaszország második legnagyobb temploma elképesztő méreteivel, 135 tornyával lenyűgözi az ide látogatókat. A piros (M1) és a sárga (M3) metró is megáll itt. A hatalmas téren található II. Viktor Emmanuel lovasszobra, aki az egyesített Olaszország első királya volt.

dscn6415.JPG

Ha szemben állunk a Dóm bejáratával, akkor jobbra látjuk a Museo Duomot, ahol a belépőjegyet kell megvenni. Ez az első sorban állás. A belépő 2 €/fő, de érdemes a teraszra is jegyet venni (gyalog 9, lifttel 13€/fő). Ezután be kell állni a templomba vezető sorba (második sorállás), ahol szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesni. Aztán pedig tátjuk a szánkat a hihetetlen méretektől elámulva.

dom_belso.jpg

Az oltár mögött lehet lemenni az altemplomba, ez is nagyon szép.

dscn6365.JPG

Ha kigyönyörködtük magunkat kimegyünk a templomból és már állhatunk is be teraszra feljutni vágyók sorába. Vigyázat! Külön sor van a lifteseknek és külön a lépcsősöknek. Mindenképp érdemes felmenni, mert fantasztikus a látvány.

dom_terasz.jpg

Ha besötétedik újra keressük fel a teret, mert kivilágítva is fantasztikus.

dscn6563.JPG

2. Galeria Vittorio Emmanuele II

Rögtön a Dóm mellett található épület. Tele a különböző világmárkák üzleteivel. Ha sok pénzünk van, akár vásárolhatunk is...

dscn6343.JPG

3. Chiesa di Santa Maria presso San Satiro

Szintén a Dómhoz közel találjuk a Via Torino 17-19.-ben ezt az eldugott kis templomot, ami kívülről teljesen jelentéktelennek tűnik, de belülről nagyon szép. Úgy építették, hogy ha belépünk hatalmas teret látunk, aztán, ha közel megyünk a végéhez, akkor vesszük észre, hogy ez csak egy optikai csalódás, a különleges építési technológiának köszönhetően. (A belépés ingyenes.)

dscn6420.JPG

4. Santa Maria delle Grazie templom

Gyönyörű templom, amely a Conciliaziona vagy Cadorna FN metrómegállótól néhány perces sétára található. Hátul található egy kis kerengő szökőkúttal, nagyon szép, nyugodt hely. A templomba és a kerengőbe ingyenes a belépés, de figyeljünk, hogy a templom 12 és 15 óra között zárva tart, illetve ünnepnapokon misék miatt más időpontokban sem látogatható.
Ebben a templomban található Leonardo da Vinci híres freskója, Az utolsó vacsora. Számomra fantasztikus élmény volt látni élőben, szerintem nem szabad kihagyni ha Milánóban járunk. Bár azt elismerem, hogy csak a legkitartóbbaknak sikerülhet megnézni, ugyanis előre foglalni kell jegyet online vagy telefonon (+39 02 92800360) és 15 percenként mehet be 30 látogató. A jegy felnőtteknek 10€, 18 és 25 év közöttieknek 5€, 18 év alatt ingyenes a belépő, valamint a hónap első vasárnapján mindenkinek ingyenes a belépés, de időpontot foglalni akkor is kell. Erre jön még rá a jegyenként 2€ kezelési költség is. Ha utazási irodáknál foglalunk, ez az ár jóval magasabb is lehet, ezért tényleg érdemes közvetlenül az említett honlapon foglalni. Néhány tanács a foglaláshoz: a foglalási oldalon feltüntetik, hogy az egyes időpontokhoz mikortól lehet foglalni, azonban ekkor még nem teszik fel az összes időpontot, ez folyamatosan történik, így érdemes folyamatosan figyelni, hogy van-e szabad időpont (jellemzően egyébként hónap első napján bővítik az időpontokat, nekünk is így sikerült foglalni végül) és regisztráljunk előre, hogy amikor felfedezünk egy szabad időpontot, akkor már ne kelljen ezzel tölteni az időt. Ha így sem sikerült időpontot foglalni, még akkor is van remény, ugyanis minden nap 8:15-kor el kezdik árulni az aznapra visszamondott jegyeket a jegyirodában. A foglalásról kapott visszaigazolást ki kell nyomtatni és át kell venni a templom mellett található jegyirodában legalább 20 perccel a foglalt időpont előtt. Nagy táskával, csomaggal elvileg nem engednek be, de a jegyirodában láttunk csomagmegőrzőt.

dscf5390.JPG

dscf5429.JPG

5. Basilica Sant Ambrogio

Milánó egyik legrégebbi temploma, a 4. században épült. A Sant Ambrogio metrómegállónál található. Nagyon szép, békés hely. A belépés ingyenes, illetve nem árt tudni hogy 12:00 és 14:30 között zárva tart. 

dscn6458.JPG

dscn6465.JPG 

6. Museo della Scienza e della Tecnologia Leonardo da Vinci

A természettudományok és a technika rajongóinak kihagyhatatlan program. A Sant Ambrogio metrómegállótól néhány száz méterre található múzeum egyik része Leonardo da Vinci találmányait mutatja be, de találhatók itt a telefon, számítógép, űrhajózás, hangszerek stb. történetével kapcsolatos tárgyak, gyerekeknek interaktív termek. Az udvaron egy tengeralattjáró, külön csarnokban vonatok, hajók és repülők is megtekinthetők. 10€-t megér (25 év alattiaknak és 65 év felettieknek csak 7,5€), bár hatalmas múzeum, a végére könnyen belefásul az ember.

dscn6501.JPG

dscn6516.JPG

7. Castella Sforzesco

Az M2 metró Lanza megállójához közeli kastély és a mögötte található Sempione park nagyon szép, főleg így ősszel. A kastély belső udvarába és természetesen a parkba ingyen be lehet menni. A kastélyban múzeumok találhatóak pl. hangszermúzeum, bútormúzeum, ide belépővel lehet csak bemenni, de keddenként 14 órától ingyenes a belépés. Érdemes lehet még az esti órákban is ellátogatni ide, mert nagyon szép kivilágítva a kastély és a park. A park túlsó felén pedig egy Napóleon által építtetett diadalív található.

dscf5208.JPG

8. San Siro stadion 

Az M5 metró egyik végállomásánál található a Giuseppe Meazza Stadion, amit csak San Sironak neveznek. Nem tudom, hogy van-e még egy olyan stadion a világon, amit két topcsapat (AC MIlan és az Internazionale) használ. A 8-as kaputól indul egy vezetett túra, ami elég borsos árú (17€/fő). Azonban a 14-es kapunál ingyen be lehet menni a Store-ba, ahol meglepő módon a Milan és az Inter csapatának mezei és egyéb cuccai is megvásárolhatók. Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk az Újpest és a Fradi focicsapatának közös boltja legyen...

dscn6433.JPG

+1 Mivel a reptéri busz és a vonat végállomása is a Centrale, érdemes megnézni a pályaudvar impozáns épületét.

dscn6332.JPG

 

Lisszabon és környéke - 5. nap

Alfama

A Belém negyed felfedezése után elérkezett az utolsó napunk Lisszabonban. Szerencsére a gépünk csak hajnali fél egykor indult, így az utolsó napunk is teljes volt.

Reggel a Kereskedők teréig metróztunk, onnan pedig gyalogoltunk a Sé-székesegyházig, amely Lisszabon legrégebbi temploma. Közel 900 éves története során sokszor felújították, így a különböző építészeti stílusok keverednek benne. A templomba a belépés ingyenes.

dscf4774.JPG

A kerengő részébe néhány eurós belépőért mehetünk be, de kicsit kidobott pénznek éreztem, mert ott még ásatások folynak és a teteje hullámpalával volt lefedve, így reményeink ellenére innen a templomtornyot se lehetett látni.

Innen továbbmentünk (gyalog) a Szent György-várhoz, útközben megálltunk egy kilátóhelynél, a Miradouro de Santa Luzia-nál. Csodálatos kilátás nyílik a Tejora és még a Panteont is látni lehet!

dscf4822.JPG

dscf4828.JPG

A Szent György-várnál újabb hosszú sor fogadott minket, de szerencsére 6 pénztár üzemelt így gyorsan sorra kerültünk. A diákigazolványunkat itt is elfogadták, így viszonylag jó áron, 5 euró/főért bejutottunk (a felnőtt 8,5 euró/fő volt). Kiderült, hogy nagyon jól tettük, hogy az utolsó napon jöttünk ide, mert a várból nagyszerű a kilátás a városra (szerintünk innen a legszebb) és így már nagyon sok épületet felismertünk.

dscf4846.JPG

dscf4866.JPG

A várban még sétálgattunk, megnéztük a camera obscurát is, amellyel 360°-ban „körbenézhetünk” Lisszabonban. Ide csak idegenvezetéssel lehet bemenni (nincs külön belépő), sajnos csak 20 percenként indulnak csoportok, végül egy portugál nyelvű vezetésre mentünk be, az angolra 1 órát kellett volna várnunk. De a lényeget így is láttuk :) A várban egyébként pávák járkálnak fel-alá, időnként kiszemelnek egy-egy padot maguknak, ilyenkor aztán elzavarják az ott pihenő turistákat, akik persze készséggel (vagy rémülten) adják át a helyüket.

dscf4871.JPG

dscf4897.JPG

Ezután elsétáltunk a Nemzeti Panteonhoz. Itt már sokkal kevesebb a turista, mint a többi nevezetességnél. A belépő 4 euró/fő. Gyönyörű és hatalmas épület. Sok portugál híres ember sírja itt található, mi Eusébio da Silva Ferreira nevét ismertük fel.

dscf4908.JPG

dscf4911.JPG

dscf4924.JPG

A kilátóteraszra is ki lehet menni, ahonnan nagyon szép a kilátás, még a Vasco da Gama hidat is lehet látni, ami Európa leghosszabb hídja.

dscf4947.JPG

dscf4953.JPG

Ezután visszametróztunk a Kereskedők teréig a közelben található metrómegállóból, itt még sétálgattunk, vacsoráztunk, majd visszamentünk a szállásra a csomagért és elmetróztunk a reptérig. Nagyon jó volt, hogy így az utolsó napra nem kellett szállás, ráadásul a reptéren se volt tömeg (igazából alig láttunk embert), de azért nagyon elfáradtunk, mire másnap reggel 6-ra hazaértünk. De nagyon megérte! A reptéren még volt egy vicces pillanatunk, amikor odaadtuk az útlevelet a becsekkolásnál, miután mondtuk, hogy Budapestre megyünk. A becsekkolást végző ember nagyon ráncolta a homlokát, látom, hogy már kézzel viszi be az útlevélszámunkat, mert beolvasóval nem talált meg minket a gépen. Ezen a ponton el kezdtem aggódni. Kérdezi, hogy mikor indul a gépünk. Mondjuk, hogy fél 1-kor. Erre ő, nem, nem, negyed 1-kor. Ezen azért már csodálkoztam, mert az ilyet általában 10-szer szoktam ellenőrizni. Mutatjuk a telefonunkon a foglalást. Ezután már két perc alatt meg volt a foglalás. Utána azért kíváncsiságból megnéztük, hogy milyen gép indul negyed 1-kor. Hát persze, hogy a bukaresti gép :)

Lisszabon és környéke - 4. nap

Belém negyed

Sintrai kirándulásunk után a Belém negyedbe mentünk, ahol Lisszabon leghíresebb nevezetességeit néztük meg. Ez talán annak is köszönhető, hogy Lisszabon ezen része nem pusztult el a nagy 1755-ös földrengésben.

Metróval a Cais do Sodré megállóig mentünk, majd onnan 15-ös villamossal a Szent Jeromos-kolostorig (Mosteiro dos Jerónimos). Itt sajnos máris egy végtelennek tűnő sorral szembesültünk, úgyhogy 50 perc sorban állás következett. Aztán kiderült, hogy mindössze 2 pénztár üzemelt, nem is csoda hogy eddig tartott… Viszont itt egyből kombinált jegyet vettünk a Belém-toronyba (a kombinált jegy 6 euró/fő diákigazolvánnyal, 12 euró/fő nélküle). Egyébként a templomba ingyen be lehet menni, a jegy a kerengőbe szólt.

A kolostor gyönyörű és megfigyelhetőek rajta a Portugáliában elterjedt manuelita stílusjegyek.

dscf4402.JPG

dscf4434.JPG

dscf4517.JPG

A templomban található a híres felfedező, Vasco da Gama sírja.

dscf4547.JPG

Miután a kerengőben és a templomban is szétnéztünk, megebédeltünk és a desszertet, a híres pastéis de Belém nevű édességet az azonos nevű cukrászdában vettük meg, amely Szent Jeromos-kolostortól nem messze található. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy leveles tésztakosárkába töltött pudingos-fahéjas krém. Nem tudom, hogy hogyan bevett fogyasztani, de megállapítottuk, hogy melegen nem olyan jó, sokkal jobb hidegen (a szállodában már előtte ettünk ilyet). Egyébként a nevét levédették, minden máshol pastéis de nata néven árulják.

Itt is hosszú a sor, de nem kell megrémülni, mert tényleg nagyon gyorsan halad. Mi úgy döntöttünk, hogy a Szent Jeromos kolostor előtti parkban fogyasztjuk el, de szabad padot nem nagyon találtunk, jobb lett volna ha a cukrászdában ülünk le (ott egyáltalán nem voltak sokan).

dscf4549.JPG

dscf4561.JPG

Ezt követően elsétáltunk a Belém toronyig (Torre de Belém), ami Lisszabon egyik jelképének számít. Egykor innen indultak útnak hajóikon a felfedezők. Itt szerencsére a kombinált jegyünkkel nem kellett mégegyszer sorba állni, egyből felmehettünk a toronyba. Itt a kilátóteraszon még várakoznunk kellett, mert a toronyba egyszerre csak meghatározott létszámú ember tartózkodhat, de addig is nézelődtünk, gyönyörű a kilátás.

dscf4648.JPG

dscf4575.JPG

Ezután elsétáltunk a Felfedezők emlékművéig (Padrão dos Descobrimentos), amelyet már a Belém toronyból is láthattunk. Itt már jóval kevesebb a turista, így egyből feljutottunk (5 euró/fő). Innen talán még szebb a kilátás, rá lehet látni a Szent Jeromos-kolostor előtti parkra és az emlékmű előtti térre is.

dscf4651.JPG

dscf4698.JPG

dscf4699.JPG

Ezután még visszabuszoztunk a Kereskedők teréig, ami az egyik kedvenc helyünkké vált lisszaboni utunk során. Itt vacsoráztunk és megnéztük a naplementét a partról.

dscf4756.JPG

Lisszabon és környéke - 3. nap

Várak és paloták városa: Sintra

A harmadik napunkat Sintrában töltöttük. Ez a kis városka 1995-ben került fel az UNESCO Világörökségi Listájára. Gyönyörű helyeket láttunk, szerintem kihagyhatatlan, ha Lisszabonban járunk.

Az előző napi városnézéstől megfáradva (sajnos) elég későn tudtunk csak elindulni Sintrába, emiatt aztán nem is jutott idő mindenre, amit eredetileg elterveztünk. Egyébként annyi itt a látnivaló, hogy akár 2-3 napot is bőven el lehetne itt tölteni! Sintrába vonattal lehet eljutni a Rossio vasútállomásról. Maga a vasútállomás épülete is nagyon szép.

dscf3988.JPG

Miután bementünk, beálltunk az igen csak hosszúra nyúlt sorba, de szerencsére sok pénztár üzemelt, 15-20 perc alatt sorra kerültünk. Közben felváltva kinéztünk a pályaudvar kis teraszára, ahonnan szép kilátás nyílik a Szent György várra. A pénztárnál szembesültünk azzal, hogy kénytelenek vagyunk egy harmadik Viva viagem kártyát venni a vonatjegyekhez, ugyanis az egyiken még az érkezéskor megvásárolt jegyek voltak rajta, a másikon pedig a tegnapi 24 órás jegyünk még érvényben volt. Kérdeztük, hogy ez utóbbit nem lehetne-e törölni róla, már úgyse használjuk. Nem, nem, azt lehet… Így hát egy újabb kártyával gazdagabban felszálltunk a Sintrába tartó vonatra (vonatjegy 2,2 euró/fő/út). Egyébként elég gyakran járnak a vonatok, 10-20 percenként napszaktól függően.

Sintrába érkezve elsőként a Nemzeti Palotát akartuk megnézni, ide a Scotturb 434-es hop on hop off típusú járatával akartunk elmenni (erre egyszer kell megvenni az 5,5 eurós jegyet és ezért az útvonalon belül bárhol le és fel lehet szállni). A hosszú sor miatt viszont úgy döntöttünk, hogy gyalogolunk. Nem is volt baj, mert nagyon szép úton jutottunk el a Palotához.

dscf4010.JPG

dscf4011.JPG

A Nemzeti Palotát (Palacio de la Vila) végül csak kívülről néztük meg, így is nagyon szép volt és a Palota fő érdekességét a kúp alakú kéményeit így is láthattuk. Egyébként pedig sokalltuk a 10 eurós belépőjegyet.

dscf4036.JPG

dscf4022.JPG

Ezután továbbsétáltunk a Quinta da Regaleira felé. Ide a 435-ös busszal is eljuthatunk, de gyalog is csak 15 perc volt. Itt is egy hosszú sor várt minket, de kb. 20 perc alatt sorra kerültünk (6 euró/fő). A palota és a kertje is gyönyörű. A kertben akár egy egész napot is el lehet tölteni, rengeteg alagút, építmény, tavacskák, a Beavatás Kútja és vízesés is található itt, mi nagyon élveztük az itt eltöltött időt. Érdemes lehet zseblámpát vinni, nagyban megkönnyíti az alagutak felfedezését. Ha Sintrában járunk ezt semmiképp ne hagyjuk ki!

dscf4257.JPG

dscf4068.JPG

dscf4141.JPG

dscf4155.JPG

dscf4269.JPG

Ezt követően visszamentünk a Nemzeti Palotához, mert az előtt is megáll a 434-es busz és ezzel mentünk fel a Mór várba (Castelo dos Mouros). Itt kb. 40 percet kellett várnunk, mire jött egy olyan busz, amire felfértünk (sokan autóval jönnek Sintrába, emiatt hatalmas dugók alakulnak ki a központban, ami miatt a buszmenetrendet nem igazán tudják tartani). Eközben persze a legkülönfélébb járműveket (tuk-tuk, terepjáró, golfkocsihoz hasonló jármű, lovas kocsi…) ajánlgatták a buszmegállóban várakozó embereknek, hogy felvigyék őket a várba. A várnál viszont legalább a jegyvételnél nem kellett sorba állni (8 euró/fő). Innen viszont még kb. 10 perc sétára van maga a bejárat. Itt már tényleg csak várfal és tornyok vannak meg, ettől függetlenül nekem nagyon tetszett, a kilátás pedig egyszerűen elképesztő!

dscf4331.JPG

dscf4337.JPG

dscf4303.JPG

dscf4301.JPG

dscf4354.JPG

Miután szétnéztünk a várban úgy döntöttünk, hogy a Pena Palotát (Palácio Nacional da Pena) – a terveink ellenére – már nem nézzük meg, mert nagyon elfáradtunk. Megelégedtünk annyival, hogy a Mór várból láthattuk. Úgyhogy a 434-essel visszamentünk a vasútállomásra és visszavonatoztunk Lisszabonba.

dscf4355.JPG

Lisszabon és környéke - 2. nap

Egy hosszú nap Lisszabonban

Első napunkon viszonylag korán visszaértünk Cabo da Roca-ról és Cascais-ból a szállásra, ami nem is volt baj, mert a második napunk elég hosszúra sikerült. A második napot már Lisszabonban töltöttük. Délelőtt elindultunk a Parque Eduardo VII (VII. Eduárd Park) felé. Nagyon szép és nyugodt hely, nem érdemes kihagyni. A park felső végéből pedig gyönyörű kilátás nyílik a Tejora.

dscf3467.JPG

dscf3455.JPG

Ezután lesétáltunk a park alsó végén lévő lévő Praça Marquês de Pombal-hoz (Pombal márki tér), amelyben a körforgalom közepén Pombal márki szobra áll, aki a 18. században megújította Lisszabont.

dscf3518.JPG

A következő célunk a Rossio volt, ide akár el is metrózhattunk volna, de inkább sétáltunk, ugyanis az út az Avenida da Liberdade-én (Szabadság sugárút) vezetett és sok helyen javasolták, hogy ezt is nézzük meg. És valóban kár lett volna kihagyni! A négysávos út mindkét oldalán széles, árnyékos járda van nagyon szép mozaikborítással, rengeteg fával, virággal, szökőkutakkal. Nagyon kellemes volt itt sétálni és nézelődni.

dscf3528.JPG

dscf3546.JPG

dscf3554.JPG

A sugárúton végigsétálva eljutottunk a Restauradores-ig, amelynek közepén egy obeliszk áll a spanyol-portugál restaurációs háború portugál győzelmének emlékére. A tér egyik oldalsó kis utcájából indul az Elevador da Glória, amely tulajdonképpen egy sikló.

dscf3562.JPG

dscf3561.JPG

Ezután továbbsétáltunk a Rossio-hoz, ez Lisszabon egyik legfontosabb tere. Két szökőkút és egy szobor található a téren. Az egész tér itt is nagyon szép mozaikborítású. A tér egyik oldalán áll a Nemzeti Színház.

dscf3579.JPG

dscf3592.JPG

Ezután elsétáltunk a Karmelita templom (Igreja do Carmo) romjaihoz. A kolostor az 1755-ös földrengésben rongálódott meg, de csontváz-szerű romjai még így is impozáns látványt nyújtanak. A belépő felnőtteknek 4 euró, de elfogadták a diákigazolványunkat és így csak 3 euró volt (egyébként nagyon sok nevezetességnél, templomnál elfogadták a diákigazolványt és adtak rá kedvezményt még akkor is, ha nem írták ki, hogy van külön diákjegy).

dscf3612.JPG

Ezután visszasétáltunk a Praça da Figueira-ra. Ezt a teret csak egyetlen házsor választja el a Rossio-tól. Itt már láttunk egy Lisszabon egyik nevezetességének számító régi típusú villamost is. Egyébként ezen a téren található Lisszabon legrégebbi cukrászdája. Az útikönyvünk javasolta, hogy mindenképpen kóstoljuk meg a hely egy specialitását a bolo-Rei-t, ami olyasmi, mint egy gyümölcskenyér, csak kandírozott gyümölcsök vannak benne. Gondoltuk kipróbáljuk, végülis miért ne. 20 euró volt kg-ja, úgyhogy reméltük, hogy nagyon finom lesz, de egyikünknek sem ízlett túlzottan…

dscf3643.JPG

dscf3644.JPG

dscf3650.JPG

Innen aztán elgyalogoltunk a Rossio metrómegállóig, vettünk napijegyet (6,15 euró, tehát már ha 5 jegyre van szükségünk megéri) és elmetróztunk a Kereskedők teréig (Praça do Comércio). A Tejo partján található tér gyönyörű. Középen található Portugália egyik királyának, I. Józsefnek a szobra. A térről a partra is le lehet sétálni, ahonnan nagyon jó a kilátás az Április 25. hídra. A téren egy diadalív is található, 2,5 euróért fel is lehet menni, ahonnan szép kilátás nyílik a folyóra és a városra.

dscf3694.JPG

dscf3664.JPG

dscf3725.JPG

Ezután egy átszállással elmetróztunk a Martim Moniz nevű megállóig, ugyanis innen indul a híres 28-as villamos. Nagyon hosszú sor állt a megállóban, annyira hogy nem is fért el az összes turista a járdaszigeten. De amíg átértünk a tér egyik oldaláról a megállóba 2 villamos is jött, így gondoltuk, hogy nem kell majd sokat várni. Viszont miután beálltunk a megállóba 40 percig nem jött egy sem. Majd sorban öt, de nagyon igazságosan nem állt be egyszerre mind a megállóba, hanem csak szépen sorban. Aztán az első elment anélkül, hogy egyetlen utast is felvett volna. Ekkor a turistatömeg érezhetően kezdett ideges lenni. Aztán szerencsére a többi villamosra elkezdhettünk felszállni. Mi kivártuk, hogy úgy férjünk fel, hogy legyen ülőhelyünk is. Javaslom, hogy ezt várjuk meg, mert visszafele végig álltunk és úgy nem volt valami jó, nehéz talpon maradni a kanyargós utakon. Az út pedig nagyon szép és izgalmas, ha Lisszabonban járunk a hosszú sor ellenére sem szabad kihagyni! Tényleg majdnem az összes nevezetesség mellett elmegy, hegyen megy fel-le (én még villamost nem láttam, ami ilyen nagy emelkedőket tesz meg), néhol pedig olyan közel megy a házakhoz, hogy a falakat el lehet érni a kezeddel. És persze folyamatosan mindenki téged fotóz, miközben mész végig a városon…

dscf3747.JPG

dscf3776.JPG

dscf3810.JPG

dscf3824.JPG

A végállomásig utaztunk, aztán visszafelé leszálltunk az Estrela Bazilikánál. Éppen misére készülődtek már, így csak néhány percig nézelődtünk. A kupolába már sajnos nem tudtunk felmenni, mert már bezártak. A bazilika előtt található parkban is szétnéztünk.

dscf3839.JPG

dscf3827.JPG

dscf3849.JPG

Ezt követően ismét felszálltunk a 28-as villamosra és most a Rua da Graça nevű megállónál akartunk leszállni. Annyi volt a baj, hogy nem írták ki és nem mondták be a megállókat (érdekes módon egyébként ezt a modern villamosokon, buszokon sem teszik meg), úgyhogy GPS-en néztük, hogy épp hol járunk és reménykedtünk hogy jó helyen szállunk le. Szerencsére sikerrel jártunk, így a megállóból elsétáltunk Lisszabon legmagasabban fekvő kilátóhelyére (Miradouro Senhora do Monte) és onnan néztük meg a naplementét. Méltó befejezése volt ennek a hosszú, de élményekkel teli napnak!

dscf3892.JPG

dscf3902.JPG

dscf3922.JPG

Lisszabon és környéke - 1. nap

Cascais és Cabo da Roca

Augusztus közepén 5 napot töltöttünk Lisszabonban és környékén. Lisszabonba a TAP járatával utaztunk, amikor vettük a jegyeket, akkor épp ez volt az olcsóbb, nem a Wizzair jegyei.

Lisszabonba vasárnap este érkeztünk. A reptérről a város metróval (piros vonal) könnyen megközelíthető. A jegyeket Viva Viagem elnevezésű kártyára kell rátölteni, ennek ára 0,5 euró. A jegyek ára egységesen 1,45 euró és jó minden Carris által üzemeltetett járatra (buszokra, villamosokra, liftekre, siklókra) és a metróra. Persze a busz-, lift-, sikló- és villamosjegyeket a járművön is meg lehet venni, de úgy jóval drágább. Az elővárosi vonatokra érvényes jegyeket is erre a kártyára kell feltölteni. A kártyára többféle napijegyet is lehet feltölteni, olyat is ami csak a Carris járataira és a metróra érvényes, de olyat is ami az elővárosi vonatokra is érvényes vagy a kompokra. Fontos azonban (és mi ezt sajnos nem tudtuk), hogy a kártyára új típusú jegyet csak akkor lehet feltölteni, ha az előzőeket már elhasználtuk (pl. amíg van rajta metrójegy nem tudunk feltölteni jegyeket az elővárosi vonatokra vagy pl. napijegyet).

A mi szállásunk a São Sebastião és a Parque megálló között volt, ami a reptérről is közvetlenül megközelíthető valamint minden nevezetesség és a vasútállomás is könnyen elérhető volt.

Vasárnap már nem mentünk sehová, másnap pedig Cascaisba és a Cabo da Roca-hoz mentünk. Cascaisba a Cais do Sodré vasútállomásról juthatunk el, amely a zöld metró vonalán található. Itt beálltunk a sorba az automatákhoz jegyet venni Cascaisba, de mivel előző nap annyi metrójegyet töltöttünk a Viva Viagem kártyánkra, amennyit az egész itt tartózkodásunk alatt akartunk felhasználni, ezért persze nem engedett rá vonatjegyet tölteni és az automatából kifogyott a papír, így új kártyát sem tudott nyomtatni… Úgyhogy beálltunk a jóval hosszabb sorba a jegypénztárakhoz (jegy Cascaisba 2,2 euró/út). Viszont nagyon megérte a várakozás, a vonat végig a parton megy és gyönyörű a kilátás! Cascaisban aztán a vasútállomás közelében található buszállomásra mentünk és a Scotturb 403-as busszal elmentünk a Cabo da Roca-hoz (jegy 4,5 euró/út), ami az európai szárazföld legnyugatibb pontja. Bár sajnos nem volt tiszta az idő, de így is lenyűgöző volt!

dscf3346.JPG

dscf3390.JPG

Nagyon érdekes az a „növényszőnyeg” is ami itt található és kibírják az itteni szeles időjárást.

dscf3391.JPG

Egyébként végig nagyon fújt a szél és bár mindketten pulcsiban voltunk, azért egy széldzseki még nem ártott volna. Sok turista cascais-i strandolással kötötte össze a Cabo da Roca meglátogatását és ennek megfelelően nagyon lenge öltözékben jöttek, ők a törölközőikkel próbálták melegíteni magukat.

Miután szétnéztünk, visszamentünk a buszmegállóba és a szél miatt örültünk, hogy a menetrend szerint már csak 10 perc, amíg jön a busz, de sajnos az vagy csak 30 perc múlva jött.

Cascaisban aztán szintén a Scotturb BusCas nevű járatával elmentünk a Boca da Inferno-ig (1 euró út). Itt már sütött a nap és nagyon meleg volt.

dscf3426.JPG

dscf3404.JPG

Utána a parton tovább sétáltunk egy világítótoronyhoz, amit közelebbről is szerettünk volna megnézni. Tudtuk, hogy tartozik hozzá egy múzeum is, de mi csak a világítótornyot akartuk megnézni, viszont kiderült, hogy a világítótorony a múzeum területén van, hétfő lévén azonban a múzeum zárva volt, így csak messziről nézhettük meg.

dscf3436.JPG

Ezt követően tovább sétáltunk a parton.

dscf3437.JPG

dscf3440.JPG

Ezután egy homokos partszakaszon fürödtünk is az Atlanti-óceánban is, de a víz elég hideg volt, így nem maradtunk sokáig. Számomra kicsit csalódás volt, hogy mennyire szemetes a part, a homok tele volt cigicsikkekkel és sokan behozták a kutyájukat a határozott tiltás ellenére. Persze az is lehet, hogy csak nem keresgéltünk elég ideig és lett volna tisztább partrész.

Ezután még terveztük, hogy szétnézünk kicsit Estorilban (szomszéd Cascais-sal), de már nagyon fáradtak voltunk, így inkább visszamentünk Lisszabonba. Estoril fő nevezetessége, a kaszinó egyébként a vonatról is látható volt.

Rila-hegység

Szófia és Várna megtekintése után a Rila-hegység felé vettük az irányt. Első utunk Szapareva Banya felé vezetett, ahol egy gejzír található a település közepén. Nagyon szép látvány, kár, hogy köré építettek valami szörnyűséges tákolmányt.

dscn5735.JPG

Innen a Rilai Hét Tó felé vettük az irányt, ahová buszok is járnak, de mi a bérelt autónkkal mentünk. Nem nehéz megtalálni, táblák mutatják az utat a felvonóig. Itt aztán ki kell fizetni 5 levát a parkolásért, cserébe tényleg nagyon jól megszervezik és irányítanak, hogy hová állhatunk, mert rengeteg kocsi van itt. A felvonó indulási pontjánál (1585 méter magasan) lehet terepjárós utazást is szervezni, gondolom nem olcsón, de mi a felvonót választottuk, ami oda-vissza fejenként 18 levába kerül (és lehet kártyával fizetni!). A lift felső állomása 2100 méteren van, ahová 2163 méternyi utazással jutunk el. Arra fel kell készülni, hogy ott fenn már nincs nagy meleg, amikor mi voltunk 12 fok volt csak.

dscn5745.JPG

Sajnos nem volt szerencsénk az időjárással, mert éppen akkor ért oda egy felhő, így hiába másztunk egyre feljebb, a híres tavakból egyet sem láttunk. Azért egy alföldi gyereknek így is nagy élmény volt. A felvonó fenti állomása melletti épületben önkiszolgáló étterem van, ahol olcsón lehet jót enni.

dscn5746.JPG

dscn5754.JPG

Kitartó hegymászók átmászhatnak a Rilai Kolostorhoz is, de persze mi ezt nem vállaltuk, így egy másik napon kocsival mentünk a híres épületegyütteshez. (Útközben megálltunk enni Rila településen, ahol egy útmenti étteremben ettünk, de nem ajánlom senkinek, mivel sokára hozták és még így is rágós volt a hús.) A parkolásért fizetni kell, de a kolostorba ingyenes a belépő, ha azonban meg akarjuk néni a múzeumot vagy fel akarunk menni a toronyba az már megint fizetős, de nem túl drága. A templomban nem lehetett fotózni, de nagyon szép, érdemes megnézni.

dscn5847.JPG

dscn5850.JPG

dscn5856.JPG

dscn5876.JPG

Ha egy kicsit sétálunk az erdőben megtaláljuk a szerzetesek temetőjét.

dscn5892.JPG

dscn5900.JPG

Ha van rá módunk, akkor mindenképp látogassunk el a Rila-hegységbe, mert nagyon szép helyeket találhatunk.

Várna

Szófiai nyaralásunk közben egy napra elrepültünk Várnába a Bulgaria Air Embraer 190-esével. Alapvetően nem vagyunk nagy tengerben pancsolók, így inkább csak a város nevezetességeit néztük meg.

A reptérről a 409-es busszal lehet bejutni a központba, amiről azt láttuk, hogy 3 levába kerül, ami nem sok pénz (1 leva = kb. 160 Ft), de a buszon kiderült (mert ott kell jegyet venni), hogy csak 1 levát kell fejenként fizetni, valószínűleg az Aranypartig kerül 3-ba. A Katedrálisnál szálltunk le, ami a Mária Mennybemenetele Székesegyház és nagyon hasonlít a szófiai Alexandar Nevszkihez, ez Bulgária második legnagyobb temploma.

dscn5557.JPG

A templomból kijőve egy fickó leszólított minket és mindenáron "segíteni" akart. Még azt is felajánlotta, hogy 10000 forintért 80 levát ad, ami igen jó árfolyamnak számít (125 Ft/leva), de én az ilyenektől óvakodom, aztán olvastam az ilyen alakokról, akik valahogy csak átvernek, szóval jobb az ilyeneket elkerülni.

Ezután a Római Termákat kerestük fel, ami egy viszonylag helyreállított római fürdőkomplexum, nagyon érdekes, érdemes kifizetni az 5 levás belépőt. (Nagyon könnyű megtalálni, ki van táblázva.)

dscn5582.JPG

Ennek közelében van egy kis templom, ami a - változatosság kedvéért - a Mária Mennybemenetele nevet viseli. Érdekessége, hogy a földbe van süllyesztve, mert a török uralom alatt egy bizonyos magasságot nem érhettek el a keresztény templomok.

dscn5603.JPG 

Innen a tengerpart felé vettük az irányt és felkerestük a Tengerészeti Múzeumot, aminek az udvarán is találhatók hajózási eszközök. A belépő a szokásos 5 leva/fő.

dscn5614.JPG

dscn5629.JPG

Elsétáltunk a hosszan elnyúló strandra (ez a városi, nem az Aranypart), de csak a lábunkat dugtuk bele a vízbe és ittunk egy sört. Nagyon szép, homokos tengerpart, biztos jó lehet fürödni, de mi nem vagyunk ezért oda.

dscn5680.JPG

Elsétáltunk a kikötőbe, ahol hadihajók horgonyoztak és itt ettünk egy street food kajáldában halas ételeket, nagyon jó és olcsó volt.

dscn5661.JPG

Folytattuk a sétát a Tengeri Park felé, ami nagyon szépen gondozott park, akváriummal, terráriummal és delfináriummal.

dscn5685.JPG

dscn5696.JPG

Mivel jócskán volt még időnk a repülő indulásáig ezért megnéztünk egy delfin-show-t, ami nagyon látványos volt, igaz 25 levát kértek a fejenként. A bosszantó - és ez sajnos elég sok helyen jellemző Bulgáriában -, hogy nem lehetett kártyával fizetni! 

dscn5704.JPG

Ezután már csak egy jégkrémet ettünk és mentünk a reptérre. Visszafelé már a Wizzairrel utaztunk vissza Szófiába.

 

Szófia

Elég olcsón (valójában ingyen) tudtam repülőjegyet venni a Wizzairtől Szófiába, ahol egy hetet töltöttünk. Persze több helyen is jártunk, bérelt kocsival, de a szállásunk a fővárosban volt, a Vitosa hegyen. Bátran ajánlom a Snejanka Family Hotelt annak, akit nem zavar, hogy rájuk férne egy kis felújítás, cserébe nagyon olcsók (15 euro/2 fő/éj) és a szobában klíma, hűtő és tévé is van.

A repülőtéren aztán kiderült, hogy két terminál van (ez nem volt feltüntetve a beszállókártyán) és mi az 1-esre érkeztünk, de a kocsit a 2-esen tudtuk átvenni, ahová taxival mentünk át. Az első délutánt azzal töltöttük, hogy túrázzunk egy kicsit a Vitosa hegyen. Megkerestük a Dragalevci kolostort, amit nem egyszerű megtalálni, hiszen nincs kitáblázva, de a bolgárok nagyon segítőkészek és elég sokan beszélnek angolul. (Vigyázni kell azonban arra, hogy a bólintás jelenti náluk a nemet, a fejrázás pedig az igent.) A kolostornak van egy kis temploma, ami nagyon szép.

dscn5424.JPG

Ezután megpróbáltuk megkeresni a felvonót (Dragalevci lift), de nem találtuk. (Pár nappal később ráakadtunk, de kiderült, hogy nem működik.) Találtunk egy helyet, ahol valamilyen halat ettünk, nagyon jó volt, de a bolgár árszínvonalhoz képest jóval drágább. Másnap kocsival mentünk be Szófia központjába, ami nagy hiba volt, mert alig találtunk parkolót. Meglepő módon a google útvonaltervezője nem ismeri a szófiai tömegközlekedést, ezért döntöttünk a kocsi mellett. Első utunk a Szveti Szedmocsiszlenici templomhoz vezetett. Természetesen ortodox templomról van szó, ahol nem engedtek fotózni, de nagyon szép kívül és belül is.

dscn5433.JPG

Innen elsétáltunk a legismertebb szófiai templomhoz az Alekszandar Nevszki székesegyházhoz, melyet a XIX. században építettek a török uralom alól való felszabadulás emlékére. Hatalmas épület, ami az ortodox templomokra jellemzően elég sötét. Itt már lehetett fotózni 5 leváért (1 leva = kb. 160 Ft).

dscn5442.JPG

dscn5448.JPG

A szomszédban egy római kori eredetű kis templom is található, ami belül egyáltalán nem olyan, mint a többi bolgár templom, semmi festés a falakon.

dscn5481.JPG

A Szerdika metrómegálló környékén ókori romok találhatók és itt látható a szófiai püspök székhelye a Szveta Nedelja templom. Ez valaha mecsetként is működött. 5 leváért itt is fotózhattunk.

dscn5803.JPG

Itt már meguntuk az egyébként csodálatos ortodox templomok megtekintését és ellátogattunk a közelben lévő vásárcsarnokba. Szép épület, enni is lehet itt olcsón.

dscn5513.JPG

A vásárcsarnok mögött található Európa egyik legnagyobb zsinagógája, 3 levát megéri kifizetni a belépőért.

dscn5527.JPG

Ezután felkerestük az Asszonyok Piacát (Zsenszki Pazar). Nagyon olcsón lehet venni gyümölcsöt, zöldséget. (1 kg nektarin 0,8 leva!)

dscn5528.JPG

Szófia megtekintését pár nap múlva folytattuk, ekkora már megtaláltam a tömegközlekedés honlapját és busszal, metróval, trolival utaztunk. A napijegy nevetségesen olcsó (4 leva) így ez a legjobb megoldás a közlekedésre. A Szerdika metrómegállónál folytattuk a Banja Basi dzsámi megtekintésével, ahová a belépés ingyenes, de természetesen a cipőt le kell venni, hiszen ez most is iszlám mecsetként működik.

dscn5508.JPG

dscn5779.JPG

A mecset mögött egy szép téren (ronda szökőkúttal) található egy épület, ami régen fürdőként üzemelt, ma történeti múzeum.

dscn5793.JPG 

Ezután a közelben található Szveti Georgi rotundához mentünk, ami egy egyszerű kis templom, ahol fotózni nem lehetett. Valójában ez a klasszikus bazár, ahonnan Jézus kizavarná a kufárokat...

dscn5809.JPG

Egy metrómegállónyira található innen az Országos Műszaki Múzeum (5 leva/fő), ahol technikai és műszaki érdekességek találhatók, fotózni nem lehetett (vajon miért?), de azért néhányat készítettem.

dscn5813.JPG

Végül a Szerdika közelében egy modern stílusú katolikus templomot néztünk meg.

dscn5826.JPG

Összességében Szófiánál léteznek szebb városok is, de azért egy-két napot itt is érdemes eltölteni. 

 

 

Nyolc könnyen elérhető európai főváros

A fapados légitársaságoknak és a fapados busztársaságoknak köszönhetően szinte minden európai főváros könnyen elérhető Budapestről vagy Debrecenből. Ebben a posztban az általam is meglátogatottakhoz szeretnék kedvet csinálni. Nehéz döntenem, hogy melyik tetszett a legjobban, ezért inkább maradok az abc sorrendnél.

1. Berlin

Easyjettel mentünk, 3 éjszakára. Most már a Ryanair is repül oda, mindkét társaság gépe a Schönefeldre érkezik, a bejutás a városba nagyon könnyű és helyi közlekedéssel megoldható. Először azt gondoltam, hogy ennyi látnivaló nincs ott, de nagyot tévedtem. A feleségem szerint ez volt a legjobb kirándulásunk. Csak néhány ötlet: Alexanderplatz, Reichstag, Berlini Dóm, NDK Múzeum, Olimpiai Stadion, Brandenburgi Kapu, Berlini Fal, stb. Részletek: itt, itt és itt.

dscn1523.JPG

2. Brüsszel

A Wizzair és a Ryanair is Charleroi-ba repül, ami azért 60 km-re van Brüsszeltől, de Flibcoval könnyű bejutni és ha szerencsénk van, időben veszünk jegyet, akkor akár 5 euróból is megúszhatjuk egy útra. Grand Place, Pisilő Kisfiú/Kislány/Kutya, Atomium, Mini Európa, van mit nézni. Ráadásul egy napos túrába is belefér, hiszen a Wizz este és reggel is repül bizonyos napokon.

1.jpg

3. Koppenhága

A Ryanair repül ide közvetlenül Magyarországról, de én Malmőből buszoztam oda, mert ide a Wizz repül Budapestről és Debrecenből is (én speciel Gdanskból keveredtem oda). Malmö repteréről közvetlenül a Neptunbus-szal juthatunk el a Koppenhágai vasútállomáshoz (át a fantasztikus Öresund hídon), ami közvetlenül a Tivoli mellett található. Persze van még itt látnivaló: Kis hableány, Nyhavn, paloták, templomok. Én egy napot töltöttem itt, sajnos elég drága város.

dscn2796a.jpg

4. London

Ide a legkönnyebb eljutni, hiszen a Wizz napi négy járatot indít Budapestről Lutonba, de Debrecenből is ide juthatunk. A bejutásra is több lehetőség van, mi a Green Line-t választottuk, nem olcsó (17 font oda-vissza/fő), de megbízható. Nem nagyon kell bemutatni a látnivalókat, azért néhányat felsorolok: Westminster Apátság, Tower, London Eye, Buckingham Palota, stb. 

dscn4467.JPG

5. Luxembourg

Fantasztikus természeti adottságokkal rendelkező, igen drága főváros. Charleroi-ból Flibcoval elérhető, érdemes egyszer ott aludni, mert a buszút elég hosszú. Csodálatos fekvés, fantasztikus templomok, folyók, hidak, érdemes kipróbálni.

dscn4309.JPG

6. Párizs

Csak egy napot töltöttünk ott, mert egy normandiai nyaralás része volt. A Ryanair Budapestről, a Wizz Debrecenből repül Beauvais-ba, ahonnan még elég sokat kell buszozni, ami 15 euróba kerül. (Az Easy a Charles De Gaulle-ra indít járatokat.) Mi Évreux-ből (itt volt szállásunk) vonattal mentünk be. Nem kell ezt a várost sem bemutatni az Eiffel-toronnyal, a Diadalívvel, Louvre-ral, Notre Dame-mal és még sok más látnivalóval.

dscn0646.JPG

7. Szarajevó

Sokan félnek a Balkántól, de mindenképp érdemes elutazni, hiszen csodálatos fekvésű város, történelmi emlékekkel, templomokkal, mecsetekkel, fantasztikus Óvárossal. A tömegközlekedés egy kicsit kiszámíthatatlan, de minden nagyon olcsó és pár hónapja a Wizz repül oda szintén nagyon olcsón. Ne féljetek kipróbálni, számomra az egyik legjobb kaland volt és busszal még Mostarba is könnyen el lehet jutni. Részletek: itt és itt.

dscn4956.JPG 

8. Varsó

Mi kocsival mentünk (hiba volt, mert nagyon hosszú az út), de a Wizz repül ide is Budapestről. Fantasztikus város, parkokkal, szép épületekkel, érdemes kipróbálni. Az árszínvonal egy kicsit lejjebb van, mint nálunk. Ráadásul Polskibus-szal egész Lengyelországot bejárhatjuk.

dscn3423.JPG

süti beállítások módosítása